ESTA hét meg a nyolcát

Mielőtt folytatódna a közvetítés, érdemes egy szót ejteni arról, hogyan jutottam be a Lehetőségek Hazájába. Nagyban megkönnyítette az életet, hogy nem kellett vízummal bíbelődni, csak be kell regisztrálni az utazás részleteit. Semmi komplikáció, megvan pár perc alatt, de van egy érdekes mozzanata a dolognak. Egy bizonyos ponton érdekes kérdést kapok:

Magyarán kém-e vagyok? Vagy voltam? Vagy leszek?

Annyi érdekessége van, hogy pontosan ugyanezeket az adatokat mégegyszer meg kell adni egy papíroson, mikor megérkezik az ember. Maga a belépés meglehetősen fájdalommentes volt, hamar túlestem rajta és semmi kihallgatás-hangulat nem volt, hanem kedves megjegyzés a régi kék magyar útlevélre. Welcome!

Megérkezés a Szeles Városba

Nostehát a tréning befejeztével elhagytuk Cincinnatit, hogy a szabadság talajára léphessünk Chicagoban. Jópár ember töltötte ott a hétvégét, így szerencsére társaságban nem volt hiány. Nagyon sok élmény ért ebben a városban és mind egyöntetűen pozitív volt. Igazából meg is szerettem ezt a helyet és nagyon szívesen visszajövök még ide a jövőben, ha alkalom nyílik rá.

Az első meghatározó élményem meglehetősen szürreális volt. Este fél 10 körül értem be a városba és első dolgom volt eltévedni. Teljesen megzavarodtam a hálózatos utcarendszerben és iránytűm nem lévén eltartott egy ideig míg behatároltam, merre az arra. Utána is érdekes élmény volt a sötétben, nyomasztó magasságú épületek között bolyongani, kicsit a Belleville randevú című rajzfilm hangulatára emlékeztetett. Különösen, hogy egy börtön mellett is elvezetett az utam, ami Chicago belvárosához méltóan szintén egy felhőkarcoló volt. (lásd alant)

De gond nem volt, az üres taxik lelkesen villogtak és dudáltak, hogy felhívják magukra a figyelmemet, de mivel amúgyis csak 10 perces séta volt a hotel, inkább csak érdeklődéssel figyeltem a helyi folklór eme gyöngyszemét.

Este még találkoztam a többiekkel, hogy egy-egy előételt elfogyasztva teljesen jól lakjunk és felkészüljünk a másnapi folyófestési projektre.

Túlvíz

Az úgy kezdődött, hogy nem kezdődött... Adott ugyanis egy céges képzés, amit minden, az én munkakörömet végző embernek el kell végeznie miután felveszik a céghez és ezt a tréninget évente egyszer tartják Cincinnatiben, a Prokter főhadiszállásán. Utoljára tavaly áprilisban volt ilyen alkalom és én nem mehettem, mert mindig csak az előző naptári évben felvetteket hívják meg. De eljött a pillanat és átdobtak az Óperenciás-tengeren túlra, hogy egy hétig anyacégünk emlőiról szívhassuk magunkba a tudást. Kb. 200 embert rántottak egybe a világ minden tájáról, ami ezekben az időkben meglehetősen bátor és tiszteletre méltó cselekedet.
A jó az volt, hogy igazából nem is kellett túl sok információt megemeszténi, mert sok aktív programunk is volt. Kétszer is volt alkalmunk piackutatásban részt venni, voltunk vacsorázni nagy emberenél, körbevittek különböző kutatóközpontokban és nem maradhatott el az esti partizás sem. Összességében nagyon jó esménynek bizonyult, sikerült néhány emberrel találkoznom, akikkel csak telefonon beszéltem eddig és új embereket is megismertem.

Viszont ha már itt vagyok, kihasználom az alkalmat, hogy körbenézzek a Lehetőségek Hazájában és magamba szívjam a szabadság illatát.
Kérem szíveskedjenek vigyázni, az első megállónk Chicago lesz.

Surfin' USA

Majd jön a sztori is. :-)