Ibér-rali, 3. rész: Córdoba

Sevillában hónunk alá vettük a bérautóként kapott Pöjót (ki találja ki, mi ez?), ami aztán szerencsésen kitartott utunk végéig. Útunk következő állomásaként Córdoba következett.
Félelmetes is kissé belegondolni, hogy a X. század környékén a világ egyik legnagyobb városa volt a maga majd' félmillió lakosával, ugyanis ez a város adott otthont a Córdobai Kalifátus székhelyének. Nem tudom ma mennyi lakosa van Córdobának, de az biztos, hogy nagyon szépen megőrizték a történelmi belvárost, amihez feltehetően a Világörökségi tagság is hozzájárult.

A város leghíresebb neveztessége a Nagymecset, vagyis Mezquita. Mint annyi sok vallási célú épület, ez is magán viseli mind a muzulmán, mind a keresztény jellegzetességeket. Olyannyira, hogy valójában már el sem lehet igazán dönteni, hogy melyik vallást szolgálja, talán leginkább mindkettőt. Nade kezdjük a sztori elején. Nagyjából a hetedik században kezdtek el a vizigótok itt egy templomot építeni, amit aztán beérkező mórok szépen átalakítottak mecsetté. Mivel elég hosszú időre rendezkedtek be, jócskán kibővítették és megépítették a máig látható jáspissal és ónixszal díszített fantasztikus márvány és gránit oszloperdőt. Akkoriban nagyjából 1000 ilyen oszlopot láthatott a látogató! Az egészet egy gyönyörűen díszített mihrab (~szentély) koronázta. Igenám, de a XIII. században ismét megjelentek a keresztények és elzavarták a mórokat, így a Nagymecsetre ismét kereszt került, a minaretet pedig templomtoronynak álcázták. Az oszloperdő közepébe pedig egy komplett bazilikát vágtak, amit itt-ott kápolnák sora követett.

Felesleges tovább részletezni a dolgokat a lényeg, hogy egy nagy kultúrális időutazás részese lehet a látogató. Az oszlopos rész a "közbenső tér", amin keresztül arab kalligráfiától keresztény bazilkáig lehet eljutni. Nehéz eldönteni, hogy ez most jó dolog-e, mert igazából egyik műfaj sem tud kiteljesedni ebben a formában, viszont nagyon sajátos hangulatot kölcsönöz a helynek.



Az óváros is igen helyes teremtés szűk utcácskáival, fehérre meszelt falaival. Talán a legszebbek a házak belső kertei, amikbe a rácsos kapukon keresztül be lehet tekinteni.

Szép volt az itt eltöltött fél nap, de már várt ránk Granada. Ahogy egy-két képen lehet látni, ezen az úton láthattuk meg az andalúz hegyvidék gyönyöreit, ami leginkább egy olajfás sivatagra emlékeztet. Végtelen hosszúságban sorakoznak katonás rendben az olajfák, de alattuk lényegében csak a vörös földet lehet látni. Ami talán ijesztő is, hogy ezek a jószágok milyen meredek hegyoldalakon kapaszkodnak meg. Drazsé teóriája szerint nem kell sokat várni és uralmuk alá hajták az emberiséget.