Szombaton végre elérkezett a koranyár, napsütéssel, gyenge felhőzettel, enyhe ellenszéllel és 20°C-kal, így végre kiszabadulhatott a bicikli a sufni-börtönből. A cél pedig:
Olvastam egy cikket a Basingstoke-canalról, amit azért ástak ki a XVIII. sz végén, hogy a Hampshire-i mezőgazdasági termékek a londoni piacokra juthassanak. A domborzatot 29 zsilippel kellett áthidalni és persze számos híddal kellett megoldani a rajta való átjutást. Ami érdekes a történelmében, hogy néhány rövid időszakot (pl. a napóleoni háborúkat) leszámítva sosem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket. A '60-as évekre sok szakasza feltöltődött, ezért megfordult a fejekben, hogy egyszerűen betemetik. A probléma csak az volt, hogy sok környékbeli település csapadékvizét vezették be annak idején a csatornába, ezeket kiváltani pedig igencsak költséges lett volna. Ezért a '70-es évekre végre elhatározták, hogy eredeti állapotára állítják vissza a kanálist, a megnyitására végül 1991-ben került sor.
Made with Slideshow Embed Tool
Nekem pont elérhető távolságra volt a Woking és Farnborough közötti szakasza. Odafelé menet útba ejtettem a Fairoaks repteret, ahol hétvégi pilóták pörgetik propellerjeiket. Menet közben nyuszikák és mókusok integettek nekem, a csatornánál kacsák és hattyak nézelődtek.
Az egész túra kb. 5 órás volt két hosszabb piheővel, a Google azt mondja, hogy olyan 60 kilométer lehetett.
Nagyobb térképre váltás
2008. április 30., szerda
20°C
Bejegyezte:
Ádám
idő:
20:12
Címkék: a blendén át, úton
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
meghítalak a munkába bringózók táborába. már van koppenhágában, rómában és eghamben bringanagykövetem a világbajnok csapaTBAN, NEM IS BESZÉLVE AGYŐRI ÉS BP-I KOMMANDÓRÓL... :) UPSZ caps lock :)
Megjegyzés küldése