2008. február 11., hétfő

Átköltöztem

Először is elnézést a kihagyásért, költözködtem a hétvégén, meg minden. Az élményeket meg szépen lassan feldolgozom.
Elég jó az új hely, még nagyobb is a szoba, mint gondoltam volna, látható helyen például már egy doboz sincs. :-) Még kell egy csöppet rajta csinosítani, kitölteni a fehér falakat, de alapvetően jó lesz ez. Naptár, órák, fényképes kocka már a helyükön, tán még az útlevelet is kirakom, ha lesz hova.
Ma reggel kimértem, hogy 20 perc alatt az ajtótól gyalog elérek az asztalomig (a munkahelyen :-)), szóval a munkába járás sem vészes.
Andy, az ausztrál megérkezésemkor megemlítette, hogy kikkel (mikkel?) osztja meg a szobáját. Lelkesen bizonygatta, hogy a kígyóknak igenis van személyiségük. (Ebben eddig mindenesetre kételkedtem.) Ő hármat tart és nagyon elégedett velük. Engem még nem mutatott be nekik, de ami késik nem múlik. :-) Ilyenkor jól jönnek a gimnáziumi évek, amikoris boát sétáltattunk biológia órán, így az alapvető averziótól már szerencsésen megszabadultam. Csak arra figyeljek, mondta Andy, hogy ne a nekik szánt egérkéket vegyem ki a mélyhűtőből.
Az olaszt még nem is láttam eddig, lehet, hogy fogjul ejtették az étteremben.

Nincsenek megjegyzések: