További kalandok Chicagoban

Nem, nem utaztam újra oda (de jó is lenne!), ez még a márciusi elvarratlan szál folytatása, mintegy fél év késéssel.

Azt hiszem jobban nem is időzíthettük volna a chicagoi kirándulást. Mivel március 14-e Szt. Patrik, az írek védőszentjének ünnepe és Chicagoban még a galambok is írnek vallják magukat, ezért hatalmas feneket kerítenek a dolognak.

Az egyik leglátványosabb eleme ennek az ünnepnek, hogy négylevelű lóhere-zöldre festik a Chicago folyó egy rövid szakaszát. A szín, hogyisakarjammagánakelmondani, meglehetősen élénk. Valahogy így:

Viszont igencsak látványos! Egy motorcsónak szaladgált fel-alá a két híd között és valami zöld port adagoltak a vízhez, ami állítólag még a halaknak is jót tesz. Erről persze nem kérdeztük meg a halakat, de bizonyosan ők is csak tátották a szájukat, mint az a négyszázezer ember, aki ennek az eseménynek a kedvéért jött a városba.

Hamár folyó, érdemes megemlíteni egy érdekes történetet. A 19. század vége felé rájöttek, hogy nem bölcs dolog az akkorra már sokszázezres város szennyvizét abba a Michigan-tóba vezetni, amiből az ivóvizüket is veszik. ennek örömére építettek pár csatornát és megfordították a folyás irányát. Ugyanakkor olvasni olyan érekességeket is, hogy a folyó nem hagyja magát olyan könnyen és bár a felszínen keletről nyugatra folyik, a meder közelében az ellenkező irányba tart. Ezt nehezen tudom ellenőrizni, mindenetre a zöldség csak két nap múlva tűnt el a folyóból.

Természetesen Chicago csodái nem állnak meg ennél a pontnál. Az egész város olyan, mintha önmaga díszelete lenne, a számtalan felhőkarcoló és érdekes épület majdnem mindegyikéhez tartozik valamilyen érdekes sztori. Ilyen például a posta egykori épülete, amit egy csodás logisztikai központnak terveztek, de a komplikált szállítórendszer annyitra lelassította a levélkezelést, hogy végül otthagyták az egészet. Lebontani valamilyen ok miatt nem lehetett, ezért egyszerűen keresztülvágtak rajta egy 2*4 sávos autópályát. Aztán ott van az az épület, amelynek bizonyos lakásait autósliften keresztül lehet megközelíteni, lévén, hogy gyémántkereskedők és Al Capone laktak ott.

Persze nem lehetett kihagyni, hogy fentről is megnézzük a várost valamelyik felhőkarcolóból. Sikerült is jól időzíteni a John Hancock Towerbe tett látogatásunkat, pont a naplemente óráit kaptuk el és nagyjából 3 órán keresztül csodáltuk a látványt. Mert bár önmagában nem feltétlenül szép egy üveg-beton épület, ha csordában látható, akkor igen impozáns látványt nyújt. Hát így:

Még láttunk egy-két látványos dolgot a városban, de azokról legközelebb!

Autókkal térek vissza

Kicsit hosszúra sikerült ez a nyári uborkaszezon, de mivel senki nem reklamált, ezért én sem törtem magam. :-) Nyilván sok dolog történ ezalatt, aminek a felét jó, ha meg tudom írni, de a másik felét amúgyis elmeséltem, amikor otthon voltam.
Két dolog viszont mindenképp különös figyelmet érdekel ebből az időszakból és mindkettő petrolhead esemény. Az első, hogy idén végre sikerült eljutnom a Goodwood Festival of Speedre, ami a világ egyik legnagyobb autós eseménye, azon belül is főleg különböző versenyautókról szól. Nehéz ezt a dolgot átadni, ha valaki nincs annyira oda az autókért, de talán egy olyan zenei fesztiválhoz lehetne hasonlítani, ahol minden zenei stílussal találkozhat az ember, amit eddig ember létrehozott. Viszont olyan előadók tolmácsolásában, mint a Metallica, a Beatles, Gershwin és Beethoven, Mozart éppen nem ért rá. Tehát mindenből a legjobbak.
Autós nyelvre lefordítva a következőkkel találkozhatott az ember: ezüstnyíl Mercedesek és szivar-Audik, Bugattik 75 év előttről és idénről, Le Mans autók a '70-es évekből és múlt hónapból, McLaren SLR Stirling Moss Edition, Porsche Panamera, Bruno Senna, Porsche 917 és elektromos 911, Sebastian Loeb, McLaren Honda és Tyrell Ford, Stirling Moss és Jackie Stewart személyesen és még sorolhatnám. Szóval a lényeg, hogy igazán kár lett volna kihagyni! Viszont helyettem beszéljenek tovább a következő képek:


Viszont autós eseményre nem lehet vonattal menni, így hát ezzel utaztam:

Bizony, immár ideje volt egy saját szekér beszerzésének, mert sokat kínlódtam még a közeli helyek vonattal való megközelítésével is, de ennek vége! Persze dolgozni nem járok autóval, mert 20 perc alatt gyalog is bent vagyok, de pont az ilyen Goodwood-féle kirándulásokhoz a rendszeres windsori túráimhoz elengedhetetlen sporttárs. Immár 3 hónapja van meg és majdnem 4000 kilométert autóztam ez idő alatt. Persze télen nem fogok fele ennyit se járkálni, de mindenesetre nagyon jó hogy van. Ja és azt még nem is említettem, hogy lélekben fiatal, most tölti a 12-t.

Friss (aug.15): Ma kapott friss műszaki vizsgát a verda, mintegy 45 perc volt az egész procedúra a vizsgahelyre való utazásal együtt.

Április 1.: Ismét HS&E

Ma egy éve megemlékeztem arról, milyen örömöket jelent az angol munkavédelem (Health, Safety and Environment) közelében lenni, most ismét vannak híreim erről a területről.
Azóta például született egy előírás, hogyan kell étkezni az íróasztaloknál. Az egy dolog, hogy az élelmiszert a termékmintáktól távol kell tartani, de arra is kitér a dokumentum, hogy étkezés előtt kezet kell mosni. Nem feledkezik el arról sem a törvényalkotó, hogy kiemelje, a kávéautomatáknál beszerzett ital forró, ezért az előírás szerinti fedőt és papírgallért alkalmazni vagyunk kötelesek a papírpoháron. Továbbá felhívja a figyelmünket, hogy óvatosan igyuk a forró italt, nehogy megégesse a nyelvünket.
És aki azt hiszi, viccelek, az nagyon téved. A fentiek tudomásulvételét mindenkinek aláírásával kellett igazolnia.
Ehhez képest már tényleg hab a tortán, hogy nyáron közlekedési lámpát fognak felszerelni az egyik belső utcácskára, mert elkezdődik az épületek felújítása és meg fog növekedni a teherautó-forgalom. Ezt kb. úgy kell elképzelni, mintha a BME K épületének kertjében levő aszfaltozott úton lenne valahol lámpa, de tetszőlegesen behelyettesíthető más egyetem kertje is. Azt még nem tudni lesz-e hozzá hívógomb.

ESTA hét meg a nyolcát

Mielőtt folytatódna a közvetítés, érdemes egy szót ejteni arról, hogyan jutottam be a Lehetőségek Hazájába. Nagyban megkönnyítette az életet, hogy nem kellett vízummal bíbelődni, csak be kell regisztrálni az utazás részleteit. Semmi komplikáció, megvan pár perc alatt, de van egy érdekes mozzanata a dolognak. Egy bizonyos ponton érdekes kérdést kapok:

Magyarán kém-e vagyok? Vagy voltam? Vagy leszek?

Annyi érdekessége van, hogy pontosan ugyanezeket az adatokat mégegyszer meg kell adni egy papíroson, mikor megérkezik az ember. Maga a belépés meglehetősen fájdalommentes volt, hamar túlestem rajta és semmi kihallgatás-hangulat nem volt, hanem kedves megjegyzés a régi kék magyar útlevélre. Welcome!

Megérkezés a Szeles Városba

Nostehát a tréning befejeztével elhagytuk Cincinnatit, hogy a szabadság talajára léphessünk Chicagoban. Jópár ember töltötte ott a hétvégét, így szerencsére társaságban nem volt hiány. Nagyon sok élmény ért ebben a városban és mind egyöntetűen pozitív volt. Igazából meg is szerettem ezt a helyet és nagyon szívesen visszajövök még ide a jövőben, ha alkalom nyílik rá.

Az első meghatározó élményem meglehetősen szürreális volt. Este fél 10 körül értem be a városba és első dolgom volt eltévedni. Teljesen megzavarodtam a hálózatos utcarendszerben és iránytűm nem lévén eltartott egy ideig míg behatároltam, merre az arra. Utána is érdekes élmény volt a sötétben, nyomasztó magasságú épületek között bolyongani, kicsit a Belleville randevú című rajzfilm hangulatára emlékeztetett. Különösen, hogy egy börtön mellett is elvezetett az utam, ami Chicago belvárosához méltóan szintén egy felhőkarcoló volt. (lásd alant)

De gond nem volt, az üres taxik lelkesen villogtak és dudáltak, hogy felhívják magukra a figyelmemet, de mivel amúgyis csak 10 perces séta volt a hotel, inkább csak érdeklődéssel figyeltem a helyi folklór eme gyöngyszemét.

Este még találkoztam a többiekkel, hogy egy-egy előételt elfogyasztva teljesen jól lakjunk és felkészüljünk a másnapi folyófestési projektre.

Túlvíz

Az úgy kezdődött, hogy nem kezdődött... Adott ugyanis egy céges képzés, amit minden, az én munkakörömet végző embernek el kell végeznie miután felveszik a céghez és ezt a tréninget évente egyszer tartják Cincinnatiben, a Prokter főhadiszállásán. Utoljára tavaly áprilisban volt ilyen alkalom és én nem mehettem, mert mindig csak az előző naptári évben felvetteket hívják meg. De eljött a pillanat és átdobtak az Óperenciás-tengeren túlra, hogy egy hétig anyacégünk emlőiról szívhassuk magunkba a tudást. Kb. 200 embert rántottak egybe a világ minden tájáról, ami ezekben az időkben meglehetősen bátor és tiszteletre méltó cselekedet.
A jó az volt, hogy igazából nem is kellett túl sok információt megemeszténi, mert sok aktív programunk is volt. Kétszer is volt alkalmunk piackutatásban részt venni, voltunk vacsorázni nagy emberenél, körbevittek különböző kutatóközpontokban és nem maradhatott el az esti partizás sem. Összességében nagyon jó esménynek bizonyult, sikerült néhány emberrel találkoznom, akikkel csak telefonon beszéltem eddig és új embereket is megismertem.

Viszont ha már itt vagyok, kihasználom az alkalmat, hogy körbenézzek a Lehetőségek Hazájában és magamba szívjam a szabadság illatát.
Kérem szíveskedjenek vigyázni, az első megállónk Chicago lesz.

Surfin' USA

Majd jön a sztori is. :-)